A szőlőhegy a szomszédom

A szőlőhegy a szomszédom

A szőlőhegy a szomszédom

...avagy a csodálatos Kraichagu

mix2.jpg

A szívem csücske lett a hely, ahol most élek: Kraichgau, avagy az ezer domb vidéke Baden tartományban. Végtelen, a felhőkig nyúló búzamezők, kukoricatáblák, repce-tengerek, harsányan zöldellő erdők és természetesen megannyi szőlőhegy kápráztat el nap mint nap, bármelyik irányba is induljak el otthonról.

A meredek, magas, vadvirágban gazdag szőlőhegyek fenséggel és büszkeséggel trónolnak egy-egy falucska fölött vagy kísérik utunkat lakatlan vidékeken. Csoda, hogy beléjük szerettem?

szolohegyek.jpg

Flehingen, a falu, ahol most élek, Oberderdingen településhez tartozik, de egymástól öt km-es távolságra fekszenek. Oberderdingen tavaly ünnepelte alapításának 1250-ik évfordulóját, de Flehingen is nevezetes történelmi múlttal rendelkezik. Míg Oberderdingen Württemberg tartományban található, addig Flehingenbe érve már Badenben találjuk magunkat: ez elég alapot kínál a távolságtartó (ellenségeskedő) hozzáállásra mindkét fél részéről. Említhetném még, hogy Flehingen történelmi központja Sickingen, és a mai napig tartanak Flehingen-Sickingen foci mérkőzéseket is….

Mindenestre, így Baden és Württemberg határán, bár badeni kraichgauiként, karnyújtásnyira a baden-württembergi Stromberg-Heuchelberg természeti parktól, a szőlőhegyek a szomszédjaim. De jó!

A természeti park (Naturpark) területén több példa akad arra, hogy a laikus turista részére információs táblákat helyeznek el a szőlőről, az adott szőlőfajtáról a szőlősorok mellé. Zöldfülűként először ilyet a park mesterségesen duzzasztott tava mellett láttam, igaz a zaberfeldi tó egyebek miatt is megéri a látogatást. A Derdinger Horn, az Oberderdingen fölé magasodó, szőlőhegyekkel körbevett csodás kilátóhely pedig – szintén a Naturpark területén –, nemcsak egy igazán különleges és romantikus helyszín, hanem itt egy egyedülálló szőlő-tanösvény is található, hogy még közelebb hozza számunkra a baden-württembergi szőlőfajtákat – ha úgy akarjuk, egészen a szánkig.

Egy kőhajításnyira innen emelkedik a sternenfelsi kilátó, egyik kedvenc helyünk, annak ellenére, hogy igazán modern, úgy ötvenéves toronyról beszélünk. A titka abban rejlik, hogy tetejéről lélegzetelállító kilátás nyílik a dimbek-dombok katonás rendű szőlőültetvényeire. Picivel arrébb pedig legendák földje terül el: ez Sulzfeld, várával és szőlőhegyeivel. Megéri, hogy bővebben meséljek róla.

Sulzfelden 1251 óta folyik szőlőtermesztés a maulbronni kolostor ciszterci szerzeteseinek köszönhetően. A mészben gazdag gipszes talaj kiegészülve az itteni egyedülálló mikroklímával kellemesen ásványos és gazdag borok készítését teszi lehetővé. A sulzfeldi talaj leginkább homogén gipskeuper, azaz gipszes-mészköves, de összességében elmondható, hogy Kraichgau talaja, annak változatos összetétele (mészkő, márga, lösz) Burgundia talajszerkezetével azonos. De a burgundi szőlőfajtákról majd később!

Míg a szerzetesek nevéhez a húsos derelye, németül Maultaschen feltalálásának legendája köthető, addig a sulzfeldi szőlőhegyek leginkább Riesling- és Blaufränkisch-történetekről mesélnek.

Úgy tartják, hogy az első Riesling-szőlőtőke Badenbe Göler von Ravensburg báró huszárkalapjában érkezett. A báró a badeni őrgróftól ajándékba kapott tökét nyomban el is ültette a kastélya körüli lejtökön. Mindez 1782-ben történt. A sulzfeldi vár, a Burg Ravensburg még ma is a von Göler család birtokában van – a család férfi tagjai pedig mind a mai napig szívesen használják a nevükhöz csatolható báró (Freiherr) előtagot. A vár alatt nyújtózó terület, ahova hajdan a Riesling töke került, ma Husarenkappe (Huszárkalap) néven Große Lage, avagy Grand Cru, s csúcsminöségü Riesling borok készülnek az itt termő szőlőkből. Nekem az egyik kedvencem lett a 2014-es évjárat.

A vár körül és alatt elterülő szőlőhegyek három, összesen 18 hektárnyi, Grand Cru területet rejtenek. A Dicker Franz, avagy Kövér Ferenc nevü Grand Cru területen kizárólag Blaufränkis (német nevén Lemberger, magyarul Kékfrankos) szőlők nőnek, és az általam eddig valaha kóstolt egyik legtökéletesebb Kékfrankos bor készül belőlük. Legalábbis a 2012-es évjárat, ami 18 hónapos hordós érlelést (barrique és nagy fahordó is) kapott. Bársonyos és selymes, az ízek, tanninok, savak tökéletes harmóniája az első korttyal rabul ejt. A harmincéves háborút követően, az 1660-as évek körül kezdték el itt e szőlőfajta termesztését, a történet szerint pedig ezzel egyike volt az első Blaufränkisch ültetvényeknek egész Németországban.

A harmadik Grand Cru a Löchle (lyukacska) nevet viseli, elhelyezkedéséböl adódán: anfiteátrum szerüen ékelödik be a Dicker Franz és a Husarenkappe területek közé. Ezáltal egyedülálló mikroklímával is rendelkezik, ami kedvez a burgundi fajták termesztésének. A Löchle szőlősoraira kitűnően ráláthatunk a vár udvarában sétálgatva, a 360 fokos panorámáért viszont fel kell mennünk a toronyba, de a felettébb csodálatos látvány kárpótol minket a lépcsőzésért. Ohh, megunhatatlan!

A sulzfeldi szőlőterületek, a vár körül elhelyezkedők is, a Burg Ravensburg pincészethez tartoznak, ami körülbelül tíz éve már nem a von Göler család tulajdona, hanem egy magánbefektetőé. Övé még egy másik, hatalmas – jelenleg 86 hektárnyi  - területtel rendelkező pincészet is, szintén karnyújtásnyira Sulzfeldtől, amely szőlőhegyeit a munkámból kifolyólag volt szerencsém közelebbről megismerni, és elmondhatom, hogy megéri megmászni őket!

Ehhez Tiefenbachba kell ellátogatni. Már az odafelé vezető úton elénk tárul a falu fölé magasodó több Grand Cru-t is rejtő csodás szőlőhegy, de az egész falut szőlősorok díszítik. A gyalog- és kiránduló utak pedig keresztül-kasul szövik öket. Kihagyhatatlan élmény a szőlősben, borospohárral a kezünkben egyet sétálni vagy piknikezni. A tiefenbachi szőlőhegyek a Heitlinger borászathoz tartoznak, és leginkább Rieslinget és burgundi fajtákat: Pinot Blanc-t, Pinot Gris-t, Auxerrois-t, Pinot Meunier-t, Pinot Noir-t és Chradonnay-t rejtenek. A borok általában gyümölcsösek és könnyűek, de akad azért példa hordóban érlelt fehérborokra is, amelyek igazi különlegességek, inkább hidegebb estékre.  Igazi kedvencem lett a az Auxerrois, amely bár Burgundiából (Chablis mellől) származó szőlőfajta, mégis kraichgaui specialitásnak tekinthető, mert  Némtországban sehol máshol nem termesztenek akkora mennyiséget belőle, mint itt. A szőlő a Pinot Blanc-nal áll legközelebbi rokonságban, ám bora zamatosabb, gyümölcsösebb és igen alacsony savtartalommal rendelkezik. Aduász.

Ahogyan nekem még a sulzfeldi Burg Ravensburg VDP.Ortstwein minőségű Riesling-je is 2016-ból, ami egyszerűen nagyszerű, tökéletes frissítő! Az itteni Rieslingek savasságban persze alulmaradnak a Riesling őshazájából, Rheinhessenből (vagy egyéb északibb területekről) származó  Rieslingekkel szemben, de ez egyáltalán nem hátrány, csupán jellemvonás, ami vagy tetszik, vagy nem. Minden ízlés dolga, ugye. Mivel azonban délebbre vagyunk és melegebb van (elvileg), kraichgaui Rieslingek születnek - olykor auslese minőségben is -, amik egyedülállóak. Kraichgaut egyébként a badeni Toszkánának is szokták nevezni, természeti sajátosságaiból adódóan, bár ez idáig még nem tapasztaltam a nyarakat itt olyan szárazan melegnek, mint Olaszország közepén. Persze, a sok napsütést kiegészítő sok csapadék jót tesz a növényeknek, emiatt oly zöld és üde itt minden.

És természetesen nem csak nagy borászatok jellemzik Kraichgaut, Oberderdingenben és a környező településeken számos kisebb-nagyobb családi pincészet és helyi borászokat összefogó egyesület található, akik nemcsak szeretettel várják a hozzájuk ellátogató borkedvelőket, hanem örömmel állnak a pult mögé egy-egy borest, borfesztivál, nyári-őszi borünnep alkalmával is.  Merthogy itt ezekből sincs hiány!

barbiszolo1.jpg

mix1.jpg

teloberderdingen.jpg

A Duna a Fekete-erdőben ered...

A Duna a Fekete-erdőben ered...

A Duna a Fekete-erdőben ered...

2017. július

lotharpfad1.jpg

lotharpfad2.jpg

A Duna: évszázadok óta ejti rabul a partja mentén élőket, ott felnövőket. Sejtelmes és lenyűgöző. Néha meghökkentő, de mindig tiszteletteljes. Tudjuk, hogy a Fekete-erdőben ered és a Fekete-tengerbe torkollik (minő feketeség!), és valahol félúton a kezdettől és végtől, én mindig arról ábrándoztam, hogy felfedezem e „pontokat”.

A megannyi titkot rejtő csodás Fekete-erdőben jártunk, és megpróbáltuk megfejteni a Duna eredetének titkát.

A Duna misztikus, és eredetét is misztikum övezi. Természetesen a tények magukért beszélnek, de mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy hol érzi magát libabőrösnek a tudattól, hogy a Duna kezdetéténél áll. Ugyanis van rá módunk, három helyen is.

Donaueschingen határában, ahol a Breg és a Brigach folyó összeér, és ahonnan már egy folyóként haladnak tovább keleti irányba a Fekete-tenger felé, no onnantól kezdve nevezzük ezt a folyót Dunának. Véletlen talán, hogy a szúnyogok – akik a Brigach mentén eddig észrevétlenek voltak - egyből megjelennek, amint a Dunához érünk? :)

Ohh, az érzés, hogy látjuk összefolyni a két kis folyót, ahogy most már a „nagy" Dunaként együtt indulnak útnak, hogy mindez ott történik a szemünk előtt, hogy az a Duna, amely Bécsben, Pozsonyban és Budapesten oly magabiztos és megfélemlíthetetlen, itt még suta és esetlen… Szemtanúja lenni a Duna születésének egyedülálló és megindító érzés...

illusztracio-pinterest.jpg

bbd.jpg

schwarzwald_tipisch.jpg

...bár legelőször nem itt voltunk igazán megilletődve. Hanem 46 km-rel arrébb, Furtwangenben, a Fekete-erdő legmagasabban fekvő településén, amikor mezítláb pacsáltunk a jéghideg, kristálytiszta forrásvízben, amiről tudtuk, hogy ez az, ez a kezdet, ez az a patak, amelyik a legerősebb, ö a Duna szívdobogása. Talán könny is gördült.

A Breg forrása az 1950-es évek óta Öhrlein professzor felfedezése nyomán a Duna, mint folyó forrásának (is) tekintendő. Azért az „is", mert a Duna forrását illetően mindmáig nincs konszenzus. Álláspontunkat valahogy mindig meg kell magyarázni. Hogy is van ez?

A Breg és Brigach közül a Breg a hosszabb és nagyobb vízhozamú, ezért földrajzi és hidrológiai szempontból őt tartjuk a Duna folyó fő forráságának. Van még egy harmadik patak is, a Duna-patak, Donaueschingenben, amelyik forrásánál még ma is több patakocska buzog, és amely egykor 2 km hosszan párhuzamosan futott a Brigach folyóval mielőtt beletorkollott volna, és csak az 1800-as években a Fürstenberg hercegi család Donaueschingenben lévő kastélyparkjának átrendezésekor vezették el a föld alatt egy sokkal rövidebb úton a Brigachig. A Duna-patak és a Brigach egyesülésénél ma az ún. Duna-templom áll, a Duna-patak forrásánál pedig egy impozáns medence márvány-szoborcsoporttal, amely szintén a hercegi család megbízásából készült a 19.sz vége felé.

A Duna- forrását azonban már a Kr. u. az első században Plinius is Donaueschingenben határozta meg. Még korábban Sztrabón, az első geográfusnak tekinthető író pedig arról számolt be krónikájában, hogy Tiberius a Kr. e. 15. században a Boden-tótól egynapos útra északra a Duna – görögül Isztrosz, latinul Ister - forrásait találta. Az első hivatalos okirat, amely szerint a Duna forrása Donaueschingenben található, 1292-ből származik, a tényt pedig az 1493. évi Schedel-kódex, avagy Világkrónika tovább erősítette.  Természetesen azóta bővült a tudásunk a Duna eredetét, kezdetét illetően, de a kis Duna-patak és a mögötte felsorakozók érdekérvényesítő ereje – a tradíció előtt tisztelegve – mindmáig Donaueschingbe teszik a Duna-folyó, majd folyam forrását.

Hogy a történetiségre hivatkozni jó-e vagy rossz, előre viszi-e a fejlődést, ugyanakkor a Duna-forrásának meghatározásakor kell-e a „fejlődés”, olyan kompromittáló kérdések, amikbe, most nem mennék bele. Emiatt folyhat ma is vita arról, hogy hol ered a Duna, hogy hol találjuk a forrását. Mindenestre a Duna esetében is úgy történt, mint számos más folyó esetében is a világon – mondják -, hogy a történelmileg elismert forrás lett a névadó, nem pedig a földrajzi-hidrológiai szempontból a legjelentősebb.

Feltehető azonban, hogy régebben a Duna-patak is bővebb vizű volt. De ami még érdekesebb számomra a fenti vitán és a Duna-forrás(ok) mitológiai jelentőségén túl, hogy hidrológiai jelentőségük sajnos csekély: a Duna két víznyelője található Tuttlingen környékén, ami azt jelenti, hogy az itt folyó víz az év legnagyobb részében teljes mértékben elszivárog, mert a porózus mészkőtalajban rengeteg földalatti búvópatak szállítja a Duna forrásterületéről a vizet inkább a Rajna felé. (A mélyebben fekvő Rajna a Duna forrásterületéről nagy mennyiségű vizet szállított és szállít ma is el. Mivel a lefolyó hatalmas vízmennyiség lassan, de biztosan koptatja a mészkövet, geológusok jóslása szerint a Duna legfelső folyása egy nap teljesen eltűnik, és minden vizét a Rajna gyűjti be majd! Ohh jajj!) A Duna felsőbbrendűségét, ha akarnánk, még kétszer tudnánk megkérdőjelezni, először Ulmnál, ahol a Duna - vízrajzi szempontból - csak a nála jóval bővízűbb Iller mellékfolyójának lenne tekintendő, nem pedig fordítva, aztán végezetül Passaunál, ahol az Inn folyóval egyesül, és itt az alpesi olvadások után az Inn a vízhozamot tekintve jóval lekörözi a Dunát. A Duna azonban bizonyított, és mi végtelen tisztelettel  szemléljük megbabonázó fodrait.

colorful_schwarzwald.jpg

breg-d-me.jpg

stutensse1.jpg

d-me.jpg

d1.jpg

d2.jpg

  
- A kutatásban nagy segítségemre volt számos német és magyar nyelvű oldal (hvg.hu – Bedő Iván cikkét mindenkinek ajánlom -, swr.de, Donaueschingen honlapja és a wikipédia), hálás vagyok, hogy tanulhattam belőlük. Az illusztrációt a saját képeinkhez a Pinteresten találtam. -
 
Málta, kincses szigetek, 3. rész

Málta, kincses szigetek, 3. rész

Málta, kincses szigetek, 3. rész

És tátva marad a száj...

nature5.jpg

"Felejtsd el a problémáidat, és csodáld, amit Isten teremtett. Balra nyíl."- állt egy táblán a Xewkija-i Rotunda tetején. Nem tudom, hogy az ok-okozati kapcsolat ebben a sorrendben mennyire könnyen áll(hat) fenn (egyeseknél biztosan működik), nálam épp fordítva történt: Máltán egyszerűen nem agyaltam a problémáimon, mert annyi szépség vett körül, hogy eszembe sem jutott a problémáimmal foglalkozni. Málta természeti kincsei annyira lenyűgözőek, hogy az embernek tátva marad a szája.

Természetes, hogy kerestük a partokat, ahol fürödni is lehet. A sziklákat inkább ruhában hódítottuk meg, de a homokos partokon lekerült a cipő, és strandoltunk. Szelesebb, hűvösebb idő (30 °C alatti) lévén, a parton töltött időt nem napozással töltöttük, hanem amennyit csak bírtunk, a hullámzó és nem is túl hideg vízben fürdőztünk. Volt helyünk a strandon, és a büfék közül is (talán) épp annyi üzemelt, mint főszezonban, de most ugye másodpercek alatt sorra kerültünk és kiszolgáltak minket. Meglátogattuk Gozón a Ramla l-Hamra vöröses-narancsos homokos strandot, Málta fő szigetén pedig a Paradise Bay-t. Mindkettőt bármikor szívesen újralátogatnám. A partokat csodás sziklák ölelik körbe, a látvány lenyűgöző, és általában véve a megközelítésük sem hétköznapi. Az Azúr Ablaknál megfelelő fürdő öltözék hiányában csak sziklákat és sziklafalakat másztunk (jelentem, lehet fonott talpú papucsban is! :) ), továbbá az, hogy jobbra fordulva egy monumentális, elképesztően csodás természetes kőhidat látsz, fenséges kék árnyalatokkal a háttérben, balra fordulva a Generális-szikla áll rendületlenül a párás-sejtelmes messzeségben, ha pedig csupán a lábad alá nézel, akkor láthatod, hogy a mészkősziklák megannyi ezeréves lenyomatot rejtenek, szóval mindez annyira különleges és magával ragadó, hogy még aznap, naplementekor, visszamentünk, hogy újra lássuk.

Ha kételkednél abban, hogy az utazás, a fenségesen kék, sós víz és a napsütés gyógyír lehet mindenre, akkor a képeket Neked ajánlom. Ha mindezzel már rég tisztában vagy, akkor meg azért! :)

nature2.jpg

nature3.jpg

nature6.jpg

nature7.jpg

nature4.jpg

nature9.jpg

nature1.jpg

nature10.jpg

nature12.jpg

nature13.jpg

nature14.jpg

nature11.jpg

Máltától ezennel érzékeny búcsút veszek, remélve, hogy mihamarabb újra inspirál majd egy különleges utazás. Örülök, ha az inspirációból egy kicsit legalább sikerült át- és továbbadnom. :) 

 

Málta, kincses szigetek, 2. rész

Málta, kincses szigetek, 2. rész

Málta, kincses szigetek, 2. rész

Városok

jesus.jpg

Máltán november végén egy hetet töltöttünk el. Ami az időjárást illeti, szerencsénk volt: 20-25 °C volt végig és csak egyszer nem sütött ki a nap. Nagy örömünkre így a fürdőzés sem maradt el. Bár Máltán az utazó elsődleges célja mégse a tengerparton való napozás legyen! Gyönyörű partszakaszok vannak és csodás, homokos strandok - ezekről bővebben a következő bejegyzésben írok majd -, de Máltán annyi a látni- és felfedezni való, hogy nem szabad nem útra kelni! Utószezonban a tenger kicsit hűvösebb, fiesták már nincsenek, és sajnos túl korán megy le a nap (délután 5 óra körül). De, ami a legnagyobb előny, hogy a turisták száma viszont véges. Így mi mindenhez odafértünk, mindent meglátogathattunk, amit csak akartunk, akkor, amikor akartuk. Mindenki maga döntse el, mi a fontosabb, vagy mit áldoz fel miért. Az egy hét azonban még így is csak ízelítő volt nekünk abból, amit Málta adhat. 

A szállodánkat Melliehában (Pergola Club Hotel & Spa) mindenkinek csak ajánlani tudom, a reggeli édességek fenségesek voltak, a nagyon kedves személyzet pedig mindent megtett azért, hogy Borsószem Hercegkisasszony kedvére tegyen (sajnos nem kellő sikerrel - de ez nem az ő hibájuk :) ).

Hagyom, hogy Málta városai önmagukért beszéljenek - a mi nézőpontunkon keresztül. A következőkben a városi felfedező-sétákon készült képekkel igyekszem egy kis ízelítőt adni Málta különleges atmoszférájából. Sorrendben: Marsakloxx, majd Victoria/Rabat (Gozo), Mdina, Valletta és végül Mellieha. Külön kiemelném azt az mdinai kávézó-éttermet, ami az én szótáram szerint a legsikkesebb Kultiplex-életérzést sugalló romkocsma, amivel valaha találkoztam. Nem adnék útbaigazítást, meggyőződésem, hogy mindenki rátalál majd. :)marsaxrobi.jpg

marsax1.jpg

marsaxstreet.jpg

rabat-victoria.jpg

rabat-victoriadowntown.jpg

barbimdina.jpg

robimdina.jpg

valletta2.jpg

barbivalletta.jpg

vallettaplus.jpg

meill1.jpg

meill2.jpg

Málta, kincses szigetek, 1. rész

Málta, kincses szigetek, 1. rész

Málta, kincses szigetek, 1. rész

2016. november vége

malta_intro.jpg

Ahol csak lehet, ellátogatok a helyi sörgyárba és a szőlőföldek, helyi borászatok is meglehetősen vonzóak számomra. Ezzel ellentétben Máltán az történt, hogy minden más vonzóbb lett, mint a helyi sör vagy bor - pedig még kézműves sör is készül Gozón, és szőlőültetvényeik is vannak!

malta_in_words.jpg

A máltai csodákat lehetetlen egy szuszra felsorolni, lehetetlen róluk egyszerre, egy kalap alatt említést tenni, épp ezért rendhagyó bejegyzést készítek: személyes élményekkel készülök, és ahol lehet, olyan képeket mellékelek, amelyeken egyikőnk (vagy mindkettőnk) rajta van. Hurrá! :)

temples_me.jpg

Máltáról nagyon sok érdekes és hasznos információ található az interneten mind angolul, mind magyarul. Érdemes keresgélni, előre olvasgatni, kedvcsinálónak (ha mondjuk az nem lenne, de ez őrült feltételezés), ill. kiinduló tájékozódásnak tökéletes! Aztán majd a helyszínen úgy is mi magunk döntjük el, hogy az olvasottak mennyire felelnek meg a valóságnak. Az elmélet és a gyakorlat gyakran különbözik, mint tudjuk...

Málta nem Afrika, nem Olaszország, nem az öltönyös üzletemberek országa, hanem leginkább ezek keveréke; még Európa, és bizonyíték arra, hogy a különböző nyelvű, színű, etnikumú és vallású emberek jól megférnek egymás mellett, minden probléma nélkül együtt tudnak élni.

Számíthatunk szűk, meredek és nem túl jó minőségű autóutakra - hatalmas előzékenységgel párosulva; olykor kissé szemetes, de látnivalókban bővelkedő utcákra; új-, ó-, és őskori, valamint még régebbi csodákra; szinte mindenhonnan látni a tengert - mintha karnyújtásnyira lenne, és tényleg! 

Az autóbérlést csak ajánlani tudjuk, itthonról is egyszerűen elintézhetjük a foglalást úgy, hogy akár a szállodánk elé is szállítják az autót, de rengetek helyi kis autóbérléssel foglalkozó garázs-üzletet is láttunk. A bal oldali közlekedés - és jobb oldali kormány - jelenthet némi kihívást, de tapasztalt sofőröknek inkább kaland, főleg úgy, hogy az utakon tényleg mindenki előzékeny, a maximum sebesség, amivel menni tudunk - és igen kis szakaszon -, az 90 km/h, általában a megengedett maximális sebesség városon kívül 60-70 km/h, és folyamatosan olyan útjelző táblák figyelmeztetnek minket a gyorshajtás veszélyeire, mint 'Slow down' és 'Speed kills'. Továbbá, ha kell meggyőzőbb érv annál, hogy első nap az általunk kiválasztott úti cél a szállodánktól tömegközlekedve 3 és fél órába került volna, míg autóval háromnegyed óra alatt odaértünk, és így más programot is tudtunk a nap további részére szervezni, míg előző esetben lement volna a nap, mire visszaindulunk, hát, sajnos, akkor ennél jobb indokot nem tudok mondani. De való igaz, hogy mi utószezonban autókáztunk és igazi, budapesti-belvárosi dugót csak utolsó nap reggel a reptérre vezető úton és "fekete péntek" este tapasztaltunk. Ha azonban nagy a forgalom, akkor a busz is késik, ugye.

Úgy gondoltam, tematikus csoportokba szedem az élményeinket, először emberi kéz alkotta kincseket mutatok: templomokat, majd városokat, legvégül pedig a természet alkotta csodákat.

Málta csiszoltkő-korszaki, avagy újkőkorszaki műveltségének hatalmas kövekből épült emlékei, a megalitikus templomok kihagyhatatlan látnivalók. Az óriási köveket csiszolták, és kötőanyag nélkül illesztették össze. A máltai megalitikus templomok alaprajza "lóhere" formájú. Mi a Hagar Qim-i, a Mnajdra-i és Gozón a Ggantija-i templomoknál jártunk. A kövek tövében érezni az időt, az idő állandósságát. Borzongató és nagyszerű élmény a sokezer éves alkotásokat közelről szemlélni és megtapintani. 

temples_malta.jpg

cicagozotemplom.jpg

melliehatemplom.jpg

Máltán mindenhol gyönyörű templom-sziluettek törik meg a horizontot. Amerre csak nézel, feltűnik egy templom, bazilika. Többnyire hatalmas kupolával tartják szemmel a körülöttük elterülő várost, vidéket. És teszik ezt olyan méltóságteljesen, hogy legszívesebben mindet felkeresnéd.

Menj be a társkatedrálisokba! Miért társkatedrálisok? A Szent János-társkatedrális az 1566-ban újonnan alapított Valletta (idén 450 éves!) főváros központjában épült, öt év alatt, 1677-ben szentelték fel. Az mdinai Szent Pál-társkatedrális helyén a hagyomány szerint Málta első katedrálisa állt, ami romba dőlt. Normann hódítók újjáépítették, és Szent Pálnak szentelték. A katedrálist az 1693-as földrengés elpusztította, épen maradt darabjai Mdina 1702-ben elkészült új katedrálisának részét képezik. És mivel a lovagok idején több egyenrangú egyházi személy is volt Máltán: a nagymester mellett a máltai püspök és az inkvizítor, nem tudták eldönteni, hol legyen Málta egyházi központja. Így az mdinai Szent Pál és a vallettai Szent János közösen kapták meg a székesegyházi rangot, ezért társ-székesegyházaknak, avagy társ-katedrálisoknak nevezik őket.

Kezd a látogatást Mdinával, és csodálkozni fogsz, hogy milyen szép belsőt rejt egy átlagos külsejű katedrális. Menj utána Vallettába, és össze fogsz borzongani attól, amit a székesegyházban látsz. Az arany súlya érezhető a templom belsejében. A társkatedrálisok olyanok, mint barokk műtárgyak kiállítóterei. Mindkettő páratlan csoda és kihagyhatatlan. Mint ahogy a belépőkkel látogatható kiállítások is. Képet nem mellékelek, mert személyesen kell átélni!

vallettabalkontemplom.jpg

tapinu.jpg

A Gharb-i Ta' Pinu templomát (fent) zarándokhelynek nevezik, mert a helyszínhez megannyi csoda köthető, és a Szent Szűzhöz fohászkodók nemegyszer meghallgattatásra leltek. Úgy gondoltam, hiszek a csodában és megpróbálok élni vele. A 20. század elején épült bazilika helyén már a középkorban is kápolna állt, a csodák története is eddig nyúlik vissza. Mindazonáltal a neoromán épület a semmi közepén lélegzetelállító látvány, nekem inkább kívülről. Bent pedig, mivel tudod, hogy miért vagy itt, és hol vagy, nehéz bármit is mondani...

rtál-e már olyan kis falu óriás templomában, ahol lift van, külön a látogatóknak, hogy körbesétálhassanak a templom tetején, és még a harangokhoz is felmászhassanak? Gozón ilyenre is akadt példa. A Xewkija-i Keresztelő Szent János plébániatemplomot, avagy Rotunda-t, 1951-ben kezdték el építeni egy korábbi templom helyén (a már meglévő túl kicsinek bizonyult a közösség szolgálatához, de azt is beleépítették az új templomba), és 1971-re fejezték be. Gozo legnagyobb temploma, szintén egy építészeti mestermű. Kétkedve fizettem ki a fejenként három eurót a templomban ülő néninek, aki belepésünkkor rögtön megszólított minket, és ajánlotta a panoráma-séta lehetőségét, arra gondolva, hogy megint csak el akarnak adni valamit, és mivel turista vagyok, tudják, hogy meg fogom venni. Az előítélet rossz, mint tudjuk, és én újra a hibájába estem: mert Máltán ilyenre ne gondoljunk, az emberek tényleg kedvesek és jó szándékúak! Szóval, fent, a templom tetején eltöltöttünk vagy fél órát, mindenhol kinéztünk, ahol lehetett, 360 fokos látképet  kapva a vidékről. És a harangok? Ott álltunk és vártunk közöttük, és tippeltünk, hogy háromnegyedkor melyik fog megszólalni. Hát nem az szólalt meg... :) És igazán hangos élményben volt részünk. (Az egész órát a toronyban viszont nem vártuk meg - Robi nagy bánatára.)

templomtetorol.jpg

templomharangokkozt.jpg

rotundaidezet.jpg

Folytatása következik a városok résszel...  

 

 

süti beállítások módosítása