A Duna: évszázadok óta ejti rabul a partja mentén élőket, ott felnövőket. Sejtelmes és lenyűgöző. Néha meghökkentő, de mindig tiszteletteljes. Tudjuk, hogy a Fekete-erdőben ered és a Fekete-tengerbe torkollik (minő feketeség!), és valahol félúton a kezdettől és végtől, én mindig arról ábrándoztam, hogy felfedezem e „pontokat”.
A megannyi titkot rejtő csodás Fekete-erdőben jártunk, és megpróbáltuk megfejteni a Duna eredetének titkát.
A Duna misztikus, és eredetét is misztikum övezi. Természetesen a tények magukért beszélnek, de mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy hol érzi magát libabőrösnek a tudattól, hogy a Duna kezdetéténél áll. Ugyanis van rá módunk, három helyen is.
Donaueschingen határában, ahol a Breg és a Brigach folyó összeér, és ahonnan már egy folyóként haladnak tovább keleti irányba a Fekete-tenger felé, no onnantól kezdve nevezzük ezt a folyót Dunának. Véletlen talán, hogy a szúnyogok – akik a Brigach mentén eddig észrevétlenek voltak - egyből megjelennek, amint a Dunához érünk? :)
Ohh, az érzés, hogy látjuk összefolyni a két kis folyót, ahogy most már a „nagy" Dunaként együtt indulnak útnak, hogy mindez ott történik a szemünk előtt, hogy az a Duna, amely Bécsben, Pozsonyban és Budapesten oly magabiztos és megfélemlíthetetlen, itt még suta és esetlen… Szemtanúja lenni a Duna születésének egyedülálló és megindító érzés...
...bár legelőször nem itt voltunk igazán megilletődve. Hanem 46 km-rel arrébb, Furtwangenben, a Fekete-erdő legmagasabban fekvő településén, amikor mezítláb pacsáltunk a jéghideg, kristálytiszta forrásvízben, amiről tudtuk, hogy ez az, ez a kezdet, ez az a patak, amelyik a legerősebb, ö a Duna szívdobogása. Talán könny is gördült.
A Breg forrása az 1950-es évek óta Öhrlein professzor felfedezése nyomán a Duna, mint folyó forrásának (is) tekintendő. Azért az „is", mert a Duna forrását illetően mindmáig nincs konszenzus. Álláspontunkat valahogy mindig meg kell magyarázni. Hogy is van ez?
A Breg és Brigach közül a Breg a hosszabb és nagyobb vízhozamú, ezért földrajzi és hidrológiai szempontból őt tartjuk a Duna folyó fő forráságának. Van még egy harmadik patak is, a Duna-patak, Donaueschingenben, amelyik forrásánál még ma is több patakocska buzog, és amely egykor 2 km hosszan párhuzamosan futott a Brigach folyóval mielőtt beletorkollott volna, és csak az 1800-as években a Fürstenberg hercegi család Donaueschingenben lévő kastélyparkjának átrendezésekor vezették el a föld alatt egy sokkal rövidebb úton a Brigachig. A Duna-patak és a Brigach egyesülésénél ma az ún. Duna-templom áll, a Duna-patak forrásánál pedig egy impozáns medence márvány-szoborcsoporttal, amely szintén a hercegi család megbízásából készült a 19.sz vége felé.
A Duna- forrását azonban már a Kr. u. az első században Plinius is Donaueschingenben határozta meg. Még korábban Sztrabón, az első geográfusnak tekinthető író pedig arról számolt be krónikájában, hogy Tiberius a Kr. e. 15. században a Boden-tótól egynapos útra északra a Duna – görögül Isztrosz, latinul Ister - forrásait találta. Az első hivatalos okirat, amely szerint a Duna forrása Donaueschingenben található, 1292-ből származik, a tényt pedig az 1493. évi Schedel-kódex, avagy Világkrónika tovább erősítette. Természetesen azóta bővült a tudásunk a Duna eredetét, kezdetét illetően, de a kis Duna-patak és a mögötte felsorakozók érdekérvényesítő ereje – a tradíció előtt tisztelegve – mindmáig Donaueschingbe teszik a Duna-folyó, majd folyam forrását.
Hogy a történetiségre hivatkozni jó-e vagy rossz, előre viszi-e a fejlődést, ugyanakkor a Duna-forrásának meghatározásakor kell-e a „fejlődés”, olyan kompromittáló kérdések, amikbe, most nem mennék bele. Emiatt folyhat ma is vita arról, hogy hol ered a Duna, hogy hol találjuk a forrását. Mindenestre a Duna esetében is úgy történt, mint számos más folyó esetében is a világon – mondják -, hogy a történelmileg elismert forrás lett a névadó, nem pedig a földrajzi-hidrológiai szempontból a legjelentősebb.
Feltehető azonban, hogy régebben a Duna-patak is bővebb vizű volt. De ami még érdekesebb számomra a fenti vitán és a Duna-forrás(ok) mitológiai jelentőségén túl, hogy hidrológiai jelentőségük sajnos csekély: a Duna két víznyelője található Tuttlingen környékén, ami azt jelenti, hogy az itt folyó víz az év legnagyobb részében teljes mértékben elszivárog, mert a porózus mészkőtalajban rengeteg földalatti búvópatak szállítja a Duna forrásterületéről a vizet inkább a Rajna felé. (A mélyebben fekvő Rajna a Duna forrásterületéről nagy mennyiségű vizet szállított és szállít ma is el. Mivel a lefolyó hatalmas vízmennyiség lassan, de biztosan koptatja a mészkövet, geológusok jóslása szerint a Duna legfelső folyása egy nap teljesen eltűnik, és minden vizét a Rajna gyűjti be majd! Ohh jajj!) A Duna felsőbbrendűségét, ha akarnánk, még kétszer tudnánk megkérdőjelezni, először Ulmnál, ahol a Duna - vízrajzi szempontból - csak a nála jóval bővízűbb Iller mellékfolyójának lenne tekintendő, nem pedig fordítva, aztán végezetül Passaunál, ahol az Inn folyóval egyesül, és itt az alpesi olvadások után az Inn a vízhozamot tekintve jóval lekörözi a Dunát. A Duna azonban bizonyított, és mi végtelen tisztelettel szemléljük megbabonázó fodrait.
