Szeretem, ahogy egyik dolgoból lesz a másik, ahogy egyik helyszín, alkotás elér egy másikhoz, és így nemcsak random felfedezések egymásutánjai érik egymást, hanem a különböző kalandok egymásba kapcsolódva láncszemekként felfüzödnek egy becses fonalra.
Mulhouse nemcsak délebbre van, mint Colmar, hanem közelebb is a Vogézek azon részéhez, ahol a legszebb első világháborús emlékhely található, és Belforthoz is, ami igencsak színesre festett város.
A Vogézekben felfedezett katonai emlékekről írok majd bővebben is, most egy kis mulhouse-i és belforti érdekesség következik.
Mulhouse-ban, Franciaország Manchasterében található a franciák első nagy gyári munkásoknak épitett negyede, ami született dunaújvárosi lévén igazán kíváncsivá tett. A cite manifeste-t 1853-ben hozták létre a helyi protestáns nagyiparosk kezdeményezéseként, ami akkor kétszáz, Émile Muller tervei alapján készült lakógységből állt. A lakások száma az évszázad végére elérte az 1240-et, a negyed területe pedig a 60 hektárt. A cite manifeste fennállásának 150. évfordulóján neves építészeket – köztük Jean Nouvel-t, Duncan Lewist, Anne Lacaton & Jean-Philippe Vassal építészpárost - arra kértek, hogy tervezzék újra a kertváros bizonyos lakóblokkjait, így a városrészen lenyomatot hagyott a 21. század elejének posztmodern építészete is. Nem költöznék ide azért mégsem.
Belfort nem utolsó sorban az oroszlánjáról hires. Arról a vörös homokkőből faragott óriási oroszlánról, ami a belforti erőd oldalát díszíti, és ami a colamri születésű, a New York-i Szabadság- szobrot is tervezö Bartholdi műve. De miért is került oda?
Belfort a Jura és a Vogézek közötti keskeny átjáróban fekszik, amely összeköti a Rhone és Rajna folyókat, ezért a római kor óta startégiailag fontos terület – várakkal és bástyával. Igazi erődépítés csak a harminvéves háborút lezáró 1648-as vesztfáliai békét követöen kezdődött, amikor is francia kézre került a város. XIV. Lajos Vauban katonai építészt bízta meg a munkával. A csillag alakú rendszert az 1820-as évekkben Haxo tábornok fejlesztette tovább, egy oylan bástya-erődrendszert létrehozva, ahol az önálló erődök komolyabb tűzkapacitással rendlekeztek. Az erődök összekötésével kialakított fizikailag zárt erődláncolat nemcsak egy zárt védelmi vonal kialakulását jelentette, hanem szabadon felhasználható óriási tereket is, amit a csapatok védett állomásoztatására, raktározási célokra használhattak fel - a citadelláról szemlélve igazán szembetünö ez a területnagyság. Az erődrendszer nagy megmérettetésére pedig az 1870-1871- es francia-porosz háborúkor került sor. Strasbourg eleste után megnyílt az út Belfort felé, a várost azonban 1870. november 3-tól 103 napon át hősiesen védte a megerősített erődből egy 17000 főből álló francia csapat (3500 volt csupán katona) a 40000 fős porosz támadás ellen. Denfert-Rochereau kapitány pedig csak francia utasításra adta meg magát (és a várost). Mindez három nappal azután történt, hogy a szebenálló felek fegyverszünetet kötöttek. Az 1871 májusbán aláírt frankfurti béke elismerve a belforti védők hősiességét, a várost és környékét meghagyta a franciáknak, míg ekkor egész Elzász-Lotharingia német kézre került. A Terroir-de- Belfort önálló státuszt kapott, és máig önálló megye.
A várhegy sziklás oldalában felágaskodni készülő 22 méter széles és 11 méter magas orszlán pedig 1880 óta a belforti francia hősies ellenállást hivatott szimbolizálni.
